Vállalatvezetőként az egyik legfontosabb feladata, hogy biztosítsa dolgozói számára azokat a feltételeket és azt a környezetet, ami az elégedett és eredményes munkavégzéshez szükséges. Mindehhez elengedhetetlen, hogy kellő hangsúlyt fektessen a munkahelyi stresszkezelésre és a túlzott stressz kialakulására.
Minden munkahelyen előfordulnak keményebb, stresszesebb időszakok és könnyen lehet, hogy ezek különösen rossz hatással vannak a dolgozókra, ezzel együtt hangulatukra és munkavégzésükre is. Az elégedett, magukat biztonságban érző dolgozók jóval eredményesebb munkára képesek, mint azok, akik nem érzik munkaadójuk támogatottságát, ezért elengedhetetlen, hogy egy sikeres vezető proaktív módon odafigyeljen a munkahelyi stresszkezelésre.
Hogyan segíthet beosztottjainak a munkahelyi stressz csökkentésében?
A mai világban a pénz – főleg annak hiánya – rengeteg stressz kiváltója, már azzal sokat tehet dolgozói jóllétéért és biztonságérzetéért, ha biztosítani tudja számukra a rendszeres fizetést. Igyekezzen elkerülni a csúszásokat, elmaradásokat. Emellett, amennyiben cége anyagi lehetőségei engedik, érdemes kisebb-nagyobb bónuszokat, jutalmakat kiosztani a legjobb dolgozók között, hiszen ez további motivációt szül és komoly elismerést jelent.
Sok vaskalapos vezető várja el a dolgozóitól, hogy azok az irodán kívül hagyják magánéleti problémáikat, de ez sok esetben lehetetlen. A magánéleti problémák, például egy haláleset, anyagi, párkapcsolati gondok komoly stresszforrások lehetnek, melyek a munkavégzést is komolyan befolyásolhatják.
Biztosítsa dolgozóit afelől, hogy bármikor nyugodtan fordulhatnak önhöz problémáikkal, mindig megértésre és segítségre találnak. Előfordulhat, hogy a munkaidő csökkentése, rugalmasabbá tétele, esetleg néhány szabadnap segíthet a stressz csökkentésében, de már maga a tudat is sokat jelenthet a dolgozó számára, hogy főnöke nyíltan, segítőkészen áll problémáihoz.
Ahogy arról már korábban szó esett, az ember természeténél fogva szereti az elismertség érzését. Ehhez nem feltétlenül van mindig szükség anyagi juttatásokra, gyakran egy egyszerű dicséret vagy köszönöm is segíthet csökkenteni a munka során felgyülemlett stresszt.
Ha többet szeretne megtudni a munkahelyi és magánéleti stresszkezelésről, a legjobb és legeredményesebb stresszkezelési módszerekről, jelentkezzen stresszkezelés tréningünkre, akár beosztottjaival együtt, csoportosan is.