A munkahelyi stressz leggyakoribb kiváltó okai

pszihoszoc

A munkahelyi stresszről, annak káros hatásairól, lehetséges elkerüléséről vagy csökkentéséről már sok szó esett. Itt az ideje, hogy most pontosan megnevezzük azokat a legfőbb tényezőket és viselkedésformákat, melyek hatására kialakulhat a munkahelyi stressz a dolgozókban.

Elkerülhetetlen, hogy munkahelyünkön időnként nyomás alatt érezzük magunkat, időnként ez a nyomás segíthet is megerősíteni koncentrációnkat, motivációnkat, azonban ha állandóan ki vagyunk téve a munkahelyi stressznek, az komoly gondokhoz vezethet a rossz közérzettől kezdve, munkahelyi baleseteken át egészen komoly egészségügyi problémákhoz.

A kutatások szerint azok a dolgozók a legstresszesebbek, akiknek a munkája olyan komoly elvárásokkal és nyomással jár, melyek nem felelnek meg a tudásuknak és a képességeiknek, akik úgy érzik, hogy semmi fölött nincs irányításuk, semmiben nincs választásuk és akik nem érzik munkatársaik, feletteseik támogatását.

Egy amerikai kutatás során 3000 ember véleménye alapján összeállítottak egy tízes listát a munkahelyi stresszt leggyakrabban kiváltó tényezőkről és egy másikat a munkatársak, felettesek viselkedéséről, melyek szintén stresszhez vezethetnek.

A munkahelyi stressz leggyakoribb okai:

  1. Túl nagy mennyiségű munka
  2. Alulértékeltség érzése
  3. Szoros határidők
  4. Az elvégzendő munka jellege
  5. Mások helyetti munkavégzés
  6. Örömérzet hiánya a munkában
  7. Irányítás érzetének hiánya a munkanapok felett
  8. Hosszú munkaidő
  9. Frusztráló munkakörnyezet
  10. Karriercéloknak nem megfelelő munka

A munkahelyi stresszt kiváltó viselkedésformák:

  1. Ha úgy látjuk, hogy mások nem veszik ki a részüket a munkából
  2. Ha a vezetők munka közben hirtelen megváltoztatják a feladatot
  3. A támogatás hiánya a vezetők felől
  4. Folyamatos nyomás a vezetők részéről
  5. Ha úgy érezzük, hogy minket hibáztatnak mindenért a vezetők
  6. Ha a kollégák megzavarnak a munkavégzésben
  7. Ha a vezetők megzavarnak a munkavégzésben
  8. Erőszakos magatartás a vezetők részéről
  9. A támogatás hiánya a munkatársak részéről
  10. Erőszakos magatartás a munkatársak részéről

Önnek mi a véleménye erről a listáról, tapasztalja ezeket a stresszorokat a mindennapos munkavégzés során? Ön másképp állítaná össze a listát? Tudassa velünk véleményét!

Ossza meg velünk véleményét!

Email címét nem tesszük közzé.